Az interaktív tábla és tabletek

Viszonylag sok véleményt olvashattunk már az interneten arról, hogy ki hogyan kezdte az interaktív tábla használatát, és hol tart napjainkban.
Miért kuriózum mégis a következő cikksorozat?
Kónyáné Baracsi Bea matematikát és fizikát, Proksza Ágnes pedig etikát, filozófiát és magyart tanít, mindketten a XIII. kerületben, az Ady Gimnáziumban. Bea két különböző táblát is használ. Eltérő időben, eltérő helyen találkoztak először az interaktív táblával. Mégis arra kértem őket, írjanak együtt cikket.
A két véleményt a betűk döntésével különböztettük meg.
Íme az eredmény...

Beavatás: a 0. kilométerkő

Az első találkozás az interaktív táblával 2006-ban történt, amikor újra tanítani kezdtem a gyes után. Kollégáim meséltek arról, hogy az iskola az előző tanévben kapott egy Promethean táblát, amely a 137-es terem végében áll. Bedő Andrea tartott egy bemutató órát, ahol ízelítőt kaphatott mindenki abból, mit lehet kezdeni egy aktív táblával a tanórán. Sajnos erről én lemaradtam, de nagyon érdekelt a dolog, ezért Andit megkértem, hogy egy lyukas órában mutassa meg nekem is a táblát használat közben. A tábla egy állványra volt felrakva, tehát elvileg át lehetett tolni másik terembe, és egy guruló „zsúrkocsinak” nevezett szekrénykében tartottuk a táblához tartozó összes vezetéket, a projektort és a laptopot. Értelemszerűen minden egyes bekapcsolás alkalmával össze kellett rakni a rendszert (vezetékek a megfelelő helyre, projektor beállítása, tábla kalibrálása). A szekrényhez a kulcsot a rendszergazdától kellett elkérni, és gyakorlott kézzel is 10 perc volt, mire a rendszert életre lehelte a tanár. Egyszóval elég nehézkes volt a használata. Amit Andi mutatott, az viszont nagyon tetszett, rögtön elkértem a szoftvert, és még aznap este feltelepítettem az otthoni gépemre. A Promethean honlapjáról (http://www.prometheanplanet.com/en ) és más helyekről fél éjszakákon át gyűjtögettem az ötleteket, próbálgattam magam is a szárnyaimat.

Augusztusban továbbképzés? Interaktív tábla? Számítógép? Van még két szabad hely?  Hát persze… azonnal felemeltem a kezem, jóllehet magam sem tudtam volna pontosan megindokolni, miért is. Talán mert szeretem a változatosságot: és akkor a következő tanév nem a Röppentyű utcában kezdődne, hanem néhány sarokkal odébb. Más társaság, új emberek, akár még érdekes is lehet. Nyilván ha megkérdezték volna akkor ott tőlem, hogy mégis mit gondolok a digitális oktatás, az interaktív tábla és az irodalom, humán tárgyak tanításának kapcsolatáról, valószínűleg gondolkodás nélkül azt válaszolom: semmit. Merthogy csupán halvány fogalmam volt arról, mi is az az interaktív tábla, a suliban láttam már, mivel azonban olyan teremben, ahol állt, egyáltalán nem tanítottam, nem éreztem magam motiváltnak a kipróbálására.

Mindez történt 2008 (talán) májusában, az egyik utolsó érettségi előtti értekezleten. Aztán jött az érettségi, kitört a nyár, én meg jó mélyre eltemettem magamban az arról való töprengést, hogy mi is lehet a digitális oktatás és az irodalom kapcsolata. Mígnem eljött az augusztus vége, és az a hétfő reggel, mikor két kollegámmal együtt – nagyon nem tudva, hol is vagyunk pontosan – reggel nyolckor megjelentünk a XIII. kerületi PSZK épületében.

És akkor – na jó néhány órával, tucat órával később, egészen pontosan a következő nap délutánján – megtörtént a nagy találkozás (világok harca mondanám, de nem volt harc, csak kölcsönös egymásratalálás): az interaktív tábla és az irodalom egy kreatív írás típusú feladatban a szemem láttára tudtak egymással úgy egy felületen megjelenni, hogy úgy tűnt, mindez akár nem csak számomra lehet inspiráló…

Az első lépések az úton

Egy alkalommal engedélyt kértem az igazgatónktól, hogy szombaton délelőtt bemehessek és a táblával is ismerkedjem, mert munkanapokon esély sem volt erre. Ez elég viccesen sikerült, mert kb. egy órát próbálkoztam, mire kiderült nem is fogom tudni összerakni, mert valamelyik vezeték hiányzik. Azért nem szegte kedvem a dolog, és néhány hét múlva már órát is mertem vele tartani. Már az első találkozáskor úgy éreztem, nem szeretném a táblát csak sima táblaként használni, illetve írásvetítőként, hiszen erre jóval többre képes. Tehát rögtön belevetettem magam a mélyvízbe és tananyagokat kezdtem készíteni konkrét órákhoz. Egy alkalommal 7. osztályban a valószínűség fogalmához kapcsolódó feladatokat oldottunk meg. Nagyon élvezték, és azt láttam, hogy rövid időn belül mindenki megértette miről van szó. Örömmel mentek a táblához, szünetben sem igyekeztek ki a teremből, rajzolgattak, próbálgatták a funkciókat. Ez megerősített abban, hogy érdemes tovább foglalkozni a táblával és még jobban megismerni a lehetőségeit.

Cserélsz velem termet? Ott milyen tábla van? Ti már felvettétek Lacitól (értsd: Kőszegi Laci informatikatanár) a laptopot? A kulcsot hol tartjátok? 2008 őszén ezek voltak az általam feltett leggyakoribb kérdések. Úgy tűnt, hogy nem megy simán a megszerzett tudás kamatoztatása, az új módszer kipróbálása. Bár egy pályázat keretében számos aktív táblát nyertünk, a számítógéppel történő összekapcsolásuk már nem volt zökkenőmentes, és többnyire a szünetek azzal teltek, hogy laptopokat cipeltünk, lejárt jelszavakat próbáltunk megújítani, rövidebb kábeleket cseréltünk ki hosszabbakra stb. De nem adtuk fel (hiszen még csak ősz van, gondoltuk magunkban, ha nem most, akkor mikor máskor). A további kísérletezésnek több oka is volt. Részemről egyrészt filozófiai: az öröm/siker fogalma teljesen értelmezhetetlen a nehézség/szenvedés/kudarc fogalmai nélkül (ld. „A betegség teszi az egészséget kellemessé és jóvá.”). Másrészt – és ez legalább annyira motivált, mint világképem szellemi meghatározottsága --: az első alkalmak egyikén, amikor a 28 fokos osztálytermet még egy számítógéppel is sikerült tovább felfűtenem, és az aktív táblát működésre bírnom, szóval ezen alkalommal két dolog történt (már amire emlékszem). Az egyik: egy olyan tanuló ugrott ki önként a táblához megoldani az ott látható feladatot, akit hosszas könyörgés árán is alig sikerült szóra bírnom az előző évben. A másik: valaki megkérdezte az osztályból, hogy mégis ezt hány hónap alatt és hol lehet megtanulni. (Én akkor nem árultam el a titkot, hogy az alapokat kb. 2 nap alatt, de újra hálásan gondoltam vissza PSZK-beli mestereimre.)

Folytatás következik... - 2. rész